A CBD olaj helyes adagolása

A CBD olaj adagolásának beállítása nem könnyű feladat. A legtöbb készítményhez jár adagolási útmutató, ugyanakkor nem feltétlenül az általános előírás lesz a megfelelő, hiszen mindannyian különbözünk. Ha te is bajban vagy a helyes adagolást illetően, akkor mindenképp olvass tovább, az alábbiakban segítünk.

CBD adagolása elsősorban azért olyan problémás, mert mindenkinek egyedi a szervezete, ezért az az adag, ami az egyik embernek tökéletesen megfelel, az a másiknak egyáltalán nem, mivel vagy túl sok lesz neki, vagy túl kevés. Így még a hivatalos szervek is meglehetősen óvatosan fogalmaznak a témában, nem igazán adnak egyértelmű ajánlást. A megfelelő adagolás viszont rendkívül fontos, ugyanis csak így élvezhető ki a CBD olaj jótékony hatása. A helyes adagolási mennyiség több tényezőtől függ, például az adott problémától, ami miatt megvásároljuk a terméket, a termék koncentrációjától és hasznosulási képességétől, valamint a testsúlytól. A legokosabb, amit tehetünk, hogy kisebb mennyiséggel kezdjük meg az adagolást, amit a későbbiek folyamán növelni tudunk, ha szükség van rá.

A CBD olajat célszerű két részletben bevenni, reggel és este az étkezéseket követően. Ha valamilyen gyógyszert szedünk, akkor a bevétel után célszerű minimum három órát várni, illetve nem árt a kezelőorvossal is egyeztetni a CBD és a gyógyszerek lehetséges kölcsönhatásával kapcsolatban. A cseppek mennyiségét fokozatosan kell növelni és nem szabad türelmetlennek lenni, hiszen a CBD hosszú idő alatt fejti ki hatását. A legjobb, ha egy-egy cseppel növeljük a mennyiséget, nem pedig hirtelen. Ha a CBD cseppekkel elértük a kívánt hatást, akkor érdemes lehet csökkenteni a mennyiséget, hogy kiderüljön kisebb dózissal is fenntarthatók-e az eredmények. Bővebb információk a cbdrendeles.com webáruházban olvashatók!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük