A panda kétségkívül az egyik legcukibb állat. A bukfencező, bambusz rágcsáló fekete-fehér állatok sokak kedvencei. Ha ezek a kedves állatok a kedvenceid, akkor érdemes charm formájában a karkötődön viselni, hogy ha rossz kedved van, akkor a charmra pillantva egy kis vidámságban legyen részed.
Panda charm bármely karkötőt fel tud dobni. A pandák nem csak kiskorukban, hanem kifejlett példányként is igazán aranyos állatok. A többség mindössze annyit tud ezekről az állatokról, hogy cukik, fekete-fehér bundával rendelkeznek és aranyosan rágcsálják a bambuszleveleket. Ugyanakkor a pandák ennél sokkal több dologra képesek. Például már a kis pandák is ügyesen tudnak fára mászni, sőt még úszni is képesek. Habár sokszor ügyefogyott állatoknak tűnnek, azonban ez nem igaz. A kis pandák épp úgy születnek, mint minden más emlős, tehát csupaszon és rózsaszínűen. Csak három hetes korukban kezd el megjelenni a jellegzetes fekete-fehér bunda. A pandák egyik legjellemzőbb tulajdonsága a lustaság. Többek között ezért került veszélybe a fajfenntartásuk, mert a napjuk nem áll másból csak evésből és alvásból, tehát a szaporodásra sem fordítanak sok energiát.
A plüss pandamackókkal előszeretettel alszanak a gyerekek, azonban egy valódi panda nem éppen ágyba vihető mackó, mivel körülbelül másfél méter hosszú és akár negyvenöt kiló is lehet a súlyuk egy kifejlett példány súlya. Annak ellenére, hogy bambusszal táplálkoznak, a pandák húsevő fogazattal rendelkeznek. Mivel igazán lusták, így nem szoktak vadászni, inkább csak rágcsálják a bambuszt. Ha ezek után mindenképp szeretnél beszerezni egy panda charmot, akkor azt javasoljuk, hogy látogass el a mycharm.hu webáruházba, ahol megtekintheted a minőségi kínálatot és megrendelheted magadnak vagy ismerősödnek ajándékként!