Duguláselhárítás Budapest XVI. kerület: gyors segítség a bajban!

Kevés bosszantóbb dolog van, mint a bűzzel és a szaniterek használhatatlanságával járó dugulás. Ha a házilagos megoldások nem segítenek, érdemes mihamarabb szakembert hívni, aki szinte pillanatok alatt újra átjárhatóvá teszi a lefolyókat.

A duguláselhárítás Budapest XVI. kerületében akár hétvégén vagy ünnepnapon is elérhető, hiszen a szakemberek pontosan tudják, hogy ha felüti fejét a dugulás, akkor bizony a segítség nem várathat magára. De mégis mi áll a háztartásokban oly gyakran tapasztalt jelenség mögött? A területen tevékenykedők egyöntetűen azon az állásponton vannak, hogy sok esetben még mindig nem a rendeltetésnek megfelelően használják a lakók a lefolyókat, és olyan dolgokat is leengednek azokba, amelyeknek keresnivalójuk sincs ott. Emellett a túl sok mosópor, mosogatószer és sampon is gondot jelenthet, hiszen a csövekben felgyülemlett habban a hajszálak azonnal megragadnak, és akár makacs dugulás kialakulásához is vezetnek. Ha felütötte fejét a baj, akkor először célszerű a pumpálással, vagy a boltok polcain sorakozó vegyi anyagok egyikével megpróbálkozni.

Arra ügyeljünk, hogy ne keverjük a különféle vegyszereket, ezzel ugyanis egészségre káros gázok is a levegőbe kerülhetnek. Lehet, hogy elsőre sikerül így megszabadulni a dugulástól, de ha néhány nap múlva újra visszatér az, akkor megéri szakemberhez fordulni. Hívja a +3620/36-68-067-es telefonszámot és dugulás elhárítási csapatunk gyorsan segít! A profi szakembereink kamerás cső-, és csatornavizsgálattal térképezik fel a rendszert, így célirányosan tudják a dugulást annak jellege szerint megszüntetni. Gondoskodnak a keletkezett szag és szennyeződések eltüntetéséről, hogy mihamarabb újra zökkenőmentesen használhassuk a dugulás szempontjából érintett fürdőszobát, konyhát, vagy toalettet. A hozzáértés a területen igencsak kifizetődő, hiszen sok kellemetlenségnek vehetjük így elejét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük