Meglehetősen szkeptikusan fogadtam, amikor az egyik ismerősöm azt mondta, hogy nála a beépített split klíma olcsóbban fűt, mint a gázkazán. Hogy lehet egy elektromos fűtőberendezés üzemeltetés olcsóbb, mint a jól bevált gázkazán esetében? Egy klíma fűtés nem lehet olcsóbb. Neki is álltam, hogy bebizonyítsam, mennyire téved!
Előkeresetem az elektromos áram, illetve a földgáz díjszabását, utánanéztem a különféle inverteres klíma modelleknek, valamint a technikai jellemzőknek. Amikor már meg volt minden adat, elkezdetem számolni. Majd nem hittem a szememnek. Ezért újból számoltam és még jobban elképedtem. Rá kellet jönnöm, a matek nem hazudik. Egy modern és minőségi klíma akár 20%-kal olcsóbban képes ugyanazt a fűtőértéket előállítani, mint a széles körben kapható legmodernebb kondenzációs gázkazán. Ezt nem hittem volna, de a gazdaságos fűtés klímával, bizony megvalósult. El kezdtem kérdezni ismerőseimet is erről a témáról. Többektől tudtam meg, hogy már évek óta alkalmazzák a klíma fűtés technológiáját, nem kevés pénzt megtakarítva.
Pedig így igaz! A technikai fejlődés a klíma berendezések esetében is nagy változásokat hozott. Jelenleg ott tartunk, hogy egy nevesebb gyártó inverteres klíma készüléke egyetlen befektetett kW energiából akár 4,5-szeres (SCOP) mennyiségű fűtési energiát képes előállítani. Ugyanez az érték a modern kondenzációs gázkazán esetében mindössze 1,08-szoros.
Egy konkrét példát említve: A Fisher Heat inverteres klíma SCOP értéke 4,0, ami a fentiek alapján azt jelenti, hogy 1 kW energiafelhasználással 4 kW fűtési energiát juttat a helyiségbe. Egy adott fűtési szezon alatt így a Fisher Heat klíma által felvett energia ára kb. 140 000 Ft-ba kerül. Ezt összehasonlítva az említett 108%-os hatásfokkal rendelkező kondenzációs gázkazánnal, ahol ugyanazokkal a körülményekkel és feltételekkel számoltam, az energia ára 170 000 Ft-ra jött ki.
A számolgatáshoz még hozzávehetjük, hogy a klíma fűtés esetében se kéményre, sem pedig radiátorokra nincs szükség. Akkor pedig a klíma fűtés általi megtakarítás már jóval több is, mint 20%. A gazdaságos fűtés klímával olyan helyeken is megvalósítható tehát, ahol nincs kémény vagy radiátor. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a klíma nem csak fűtésre, hanem gazdaságos hűtésre is kiváló. A gazdaságos és energiatakarékos fűtés mellé gyakorlatilag ajándékba kapjuk a meleg nyári napokra a hűtést. Ráadásul a klíma gyorsan beszerelhető, sőt, költözéskor akár át is telepíthető. Azt hiszem, engem meggyőzött!