A statisztikákat figyelembe véve, még mindig az építőiparban dolgozók vannak kitéve leginkább a súlyos következményekkel járó munkahelyi baleseteknek. Sajnos ezeket gyakorta olyan apróbb figyelmetlenségek okozzák, amelyek a szabályok betartásával elkerülhetők lennének.
Vegyük példának a kónusz alkalmazását. Ezek ugyan kisméretű és jellemzően könnyű súllyal rendelkező, egyszerűen telepíthető kiegészítők, maga a felhasználás területe az, ami komoly rizikót rejt magában. Tudniillik alkalmazásukra vasbeton kialakításánál van szükség, mégpedig a rudazatok végeinél. Itt gátolja meg a kónusz, hogy a nedvesség nem kívánt helyekre is bejusson. Ez ugyanis hosszú távon jelentős problémákat okozhatna, hiszen a korrózió akár a teljes szerkezet meggyengülésével is járhat. Ugyancsak ennek az eszköznek a célja, hogy a zsaluzatra pontosan a megfelelő értékű nyomás nehezedjen, lévén a feszítőrudakból érkező erőhatás egyébként nem minden esetben van optimálisan elosztva. Ugyanakkor, bár a kónusz egy roppant hasznos és egyben univerzális kiegészítő, alkalmazásánál nagyon körültekintően kell eljárni.
Első körben nagy figyelmet kell szentelni a megfelelő méretek kiválasztására, ez pedig nem csak a hosszra érvényes, hanem az anyagvastagságot illetően is. Ennek meghatározása időnként nem épp a legegyszerűbb feladat, így ha kétségeink támadnának, akkor feltétlenül kérjük ki egy specialista útmutatását, így elkerülhetjük a későbbi problémákat. A kónusz telepítése során nagyon körültekintően kell eljárnunk. A legfontosabb, hogy mindig nézzük át alaposan a gyártói ajánlásokat és az itt szereplő információkhoz feltétlenül ragaszkodjunk. Ugyancsak szem előtt tartandó, hogy mint minden építőipari munkálat esetében, úgy a kónusz alkalmazásánál is létfontosságú az előírt biztonsági felszerelések szakszerű alkalmazása. Ezzel a komoly sérülések nagy része elkerülhetővé válik.