Fogpótlás az elvesztett fogak helyén Budapesten

A Smile Expert Fogászat alapelve, hogy a legfőbb cél a páciens saját fogainak megőrzése. Éppen ezért a magasan képzett szakemberek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy helyre állítsák a fogak állapotát a megfelelő kezelésekkel, például gyökérkezeléssel vagy fogtöméssel.

Minőségi fogpótlás Budapest belvárosában! A Smile Expert Fogászat szakemberei a saját fog megmentésének elkötelezett hívei, azonban sajnos vannak olyan helyzetek, amikor a saját fog olyan mértékben károsodott, hogy megmentésére már nincs lehetőség és ki kell húzni. Ekkor a fogpótlás jelenti az egyetlen megoldást, amire célszerű mielőbb sort keríteni. Nem csak esztétikai szempontból jelent problémát, ha a fogpótlást halogatja. A kihúzott fog helyén beindul a csontleépülés, így a fogpótlás nehezebbé válik. A foghiány hatással van a szomszédos fogakra is, mivel idővel meglazulnak. A hiányzó fogak a rágást is megnehezítik, ami kihatással van a rágásra is. A fogpótlásra tehát mielőbb sort kell keríteni.

A fogpótlás terén nagyon sok lehetőség áll rendelkezésre. Ilyen például a korona segítségével történő fogpótlás. Ha a fog olyan szinten sérült, hogy sem a fogtömés, sem a fogbetét nem alkalmazható, akkor a fogkorona alkalmazása megoldást jelenthet. A korona segítségégével egyetlen fog pótolható, míg a fogászati híd akkor jöhet szóba, ha több fog pótlására van szükség. A legkorszerűbb megoldást kétségkívül a fogászati implantátum jelenti, mellyel a teljes foghiány problematikája megoldható. Ha a teljes fogsor hiányzik, akkor érdemes a műfogsor kínálta lehetőségekben gondolkodni. Ma már ezek a műfogsorok modern technológiák alkalmazásával készülnek, így nem a régi, ósdi műfogsorokra kell gondolni. Bővebb információkat a smileexpert.hu weboldalon talál!