Hogyan növelhető az autó fényereje?

Az autózás során a biztonság érdekében a legfontosabb a látni és látszani elv. A balesetek elkerülése érdekében különösen fontos, hogy mindent pontosan lássunk az autó körül és a közlekedésben részt vevő többi személy is jól lásson minket. Viszont, ha nem érezzük elégnek a kibocsátott fény erejét, akkor mit tehetünk?

Az autó fényerejének növelése érdekében itt tudhat meg bővebb információkat! Az autó izzók bizonyos csereperiódussal rendelkeznek, tehát bizonyos idő elteltével megkopik fényerejük. Egy egyszerű halogénizzó esetében ez körülbelül néhány tízezer kilométert jelent. A xenon égőket körülbelül száz-százötvenezer kilométer után kell kicserélni. A xenon izzók esetében akár hetven százalékos is lehet a fényerő csökkenés, viszont mivel nem egyik pillanatról a másikra következik be, ezért szinte fel sem tűnik. Éppen ezért időben gondoskodni kell az izzócseréről. Az izzócsere nem minden esetben oldja meg problémát, mivel a fényerő csökkenés hátterében több másik elem tökéletlensége is állhat. Előfordulhat, hogy a vezetékezés sérült, így az izzó nem kap elég feszültséget és ezért ad ki halványabb fényt. Éppen ezért, ha az izzó csere sem oldja meg a problémát, akkor érdemes ellenőrizni a vezetékeket is.

Viszont, ha minden megfelelően működik, akkor elképzelhető, hogy mindössze a fényszóró nincs megfelelően beállítva. Ezenkívül koszolódás is problémát okozhat, éppen ezért pár évente ajánlott sort keríteni a fényszóró kitisztíttatására, továbbá egy polírozás is hasznos lehet. A polírozást és a belső takarítást érdemes szakemberre bízni. A bura ugyanis nagyon könnyen megkarcolódhat és a mikro sérüléseken át könnyen bejuthat a por. Ha bővebben olvasna a témában, esetleg alkatrészre van szüksége, akkor látogasson el az alkatreszek.hu webáruházba!