A villámvédelmi felülvizsgáló képzés egy roppant keresett végzettséget biztosít

Az épületek, illetve a benne található ingóságok és persze az emberéletek megóvása érdekében elengedhetetlen az optimális villámhárító rendszerek telepítése. Ugyanakkor fontos szem előtt tartanunk azt is, hogy a kiépítés mellett legalább ilyen kardinális ezeknek a konstrukcióknak az állagmegóvása, valamint a rendszeres revíziója. Ezért aztán az erre specializálódott szakemberekre óriási a kereslet.

A villámvédelmi felülvizsgáló képzés ennek tükrében egy kiváló szakképesítésnek tekinthető. Az elektronika és elektrotechnika területén természetesen ez jó néhány ágazatról ugyanígy elmondható. Ugyanakkor ez a tanfolyam kétségtelenül rendelkezik előnyökkel. Egyrészt a villámvédelmi felülvizsgáló képzés rövid idő alatt elvégezhető. Az oktatási terv összeállítása során ugyanis fokozott figyelmet kapott a hatékonyság. Ennek megfelelően a 100 óra alatt minden olyan információt megtanulhatunk, ami a különféle – norma, illetve nem norma szerint kiépített – rendszerekkel kapcsolatban csak szükséges lehet.

A későbbi önálló munkavégzéshez tehát mindenképpen szükséges a villámvédelmi felülvizsgáló képzés sikeres teljesítése. Ahhoz azonban, hogy a tanfolyamot elkezdhessük, bizonyos kompetenciáknak, illetve végzettségnek a birtokában kell legyünk. Ez elsőre talán problémásnak tűnhet, ám ha figyelembe vesszük, mekkora felelősséggel jár a feladat, valamint azt vizsgáljuk, milyen fokú precizitás kell ahhoz, hogy kifogástalan eredményeket érhessünk el, rögtön egyértelművé válik, miért tapasztalhatunk megkötéseket a villámvédelmi felülvizsgáló képzés esetében is. Ráadásul ezek nem túl szigorúak, lévén az előírás szerint csupán egy szakirányú végzettséggel kell rendelkeznünk, emellett pedig kellő tapasztalattal kell bírnunk. Amennyiben ez megvan, akkor egy olyan szakmát szerezhetünk meg igen rövid idő alatt, amire hatalmas az igény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük