Igazán szerencsésnek mondhatja magát az, aki lakóhelyéhez közel megtalálja álmai állását, ám sajnos ez a mai világban már egyre ritkábban fordul elő. Ráadásul a munkaerőpiaci változások is azt az irányt követik, ahol arra ösztönzik a munkavállalókat, hogy ne a röghöz kötést válasszák, hanem bátran váltsanak akár lakóhelyet is. Sokszor előfordul azonban, hogy pont olyan távolságra akadunk egy csábító ajánlatra, ami elég messze van, ám annyira nem, hogy ne lehessen bejárni.
Ilyenkor aztán el kell dönteni, hogy céges buszjárat vagy helyi szállás lenne inkább a megfelelő, ám ahhoz, hogy végül jól határozzunk, számtalan tényezőt meg kell vizsgálnunk. Mindkét verziónak megvannak ugyanis az előnyei és a hátrányai egyaránt. Döntő lehet az anyagiak kérdése, illetve a családi állapot. Előbbinél a legegyszerűbb, ha leülünk és alaposan utánaszámolunk a lehetséges verzióknak. Amennyiben a munkáltató biztosít szállást, méghozzá térítés díj nélkül, akkor már csak azt kell meghatároznunk, hogy mekkora gondot okoz, ha otthonunktól távol töltjük az időnk nagy részét.
Ugyanakkor azzal is kalkulálni kell, hogy a bejárás is rendkívül fárasztó tud lenni, ráadásul nem csak reggelente veszítünk vele sokat, de a munka végeztével is vár ránk egy utazás. Ennek tükrében pedig egyáltalán nem könnyű meghatározni, hogy a céges buszjárat, vagy a helyi szállás a kényelmesebb és a kevésbé megterhelő. Egyedülállóként jó eséllyel az utóbbi – hisz rengeteg gondot levesz a vállunkról -, míg családosként inkább a bejárás tűnhet bölcsebb választásnak, főképp, ha értékesen el tudjuk tölteni ilyenkor az időt. Ilyenkor ugyanis akár tanulhatunk, képezhetjük magunkat, lévén zavartalanul arra koncentrálhatunk, amire csak szeretnénk. Erre pedig lehet, hogy egyébként nem lenne lehetőségünk. Nem egyszerű döntés ez tehát, de tudatosan mérlegelve a helyzetet, nem is annyira bonyolult.