Madagaszkár az a hely, melyet a makik uralnak

Az utóbbi években akarva és akaratlanul is sokat hallhatunk erről a csodás helyről, hiszen a mai kor egyik leghíresebb animációs filmje kapta erről a helyről a címét. Amennyiben nem elégedtünk meg a mesében látottakkal, hanem sokkal inkább kíváncsivá tett bennünket, akkor tartson velünk egy csodálatos utazásra hívjuk.

Madagaszkár az a hely, amely a csodálatos élővilágáról híres. Madagaszkár a világon található szigetek egyik legnagyobbikának mondható, ugyanis a negyedik helyen áll a sorban. Tulajdonképpen úgyis szokták emlegetni, mint a nyolcadik kontinens. Az egyik igazi különlegessége ennek a szigetnek, hogy az itt található növény és állatvilág 90%-ban világon egyedüli ezen a helyen őshonos. A sziget hivatalos nyelve a francia és a malgasz. Amely az egykori francia gyarmatból származik. Az itt található tájak, kultúrák, illetve állatvilág és növényzet teljesen magával ragadó és szinte egyedülállónak mondható a világon. Madagaszkár egyik ételkülönlegessége a zebuhús. Továbbá ez a szigeten található a világörökség részeként bejegyzett 40.000 hektárnyi területen elterülő Ranomafana Nemzeti park. Amely 2007-ben került be a világörökségek közé.

Ebben a Nemzeti Parkban 12 fajta maki él. Köztük van a világ legkisebb főemlőse is a vörös maki, vagy más néven törpe-egér maki. A másik igen ritkának nevezhető faj, melyet, ha megpillantunk, akkor igen szerencsésnek bizonyulunk, ez pedig nem más, mint a csíkos cibetmacska. Továbbá található még itt 118 fajta madárfaj is, melyek közül különlegesnek mondható a barna lábasguvat, illetve a kékszemű nektárpitta. Az ideutazó turistáknak vízumra van szükségük. A honlapunkon bőséges galériával várjuk, illetve további információkkal, amely által betekintést nyújtunk az érdekéltek számára. Kattintson az utazzafrikaba.hu oldalára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük