Okleveles építészmérnök Sopron és annak vonzáskörzetében

Manapság egy építkezésbe egyre nehezebben kezdenek fognak bele az emberek, s ennek az egyik fő oka, hogy nehéz jó szakembert találni. Már a tervezés lépéseinél megakadhat a folyamat emiatt.

Szerencsére két építészmérnök Sopron és annak vonzáskörzetében -sőt igény szerint az ország különböző területein is-, örömmel vállalják teljes körű generáltervezői feladatok ellátását. A Studio Alternatíva építésziroda csapatának szolgáltatásai között szerepel a különböző ingatlanok, középületek, lakóházak, ipari épületek tervezése. Munkájuk sikerességének kulcsa a munkamoráljuk, gondolkodásmódjuk és persze a szakági partnerekkel való szoros együttműködés. Szeretnének munkásságuk során valami értékteremtőt alkotni, s céljuk, hogy a mára kialakult kép az építészetről egy új formát öltsön.

A fiatalos, dinamikus építészmérnökök Sopron vonzáskörzetében már terveztek ingatlant, mely a referenciamunkáik között megtekinthető honlapjukon. A studioalternativa.hu weboldal referenciák menüpontjában a fent említett mellet még számos tervet érhetnek el az érdeklődők, melyek alapján némi betekintést nyerhetnek az építészek stílusába, elképzeléseibe. Ezek alapján fejben már össze is rakhatják a látottakat a saját terveikkel. A honlapon feltöltött tervek megnyitásakor látható a tervezett ingatlan készültségi foka, a helyszín, az ingatlan típusa és természetesen az évszám is. A Studio Alternatíva építésziroda építészmérnök csapata örömmel várja azok megkeresését, akik nem zárkóznak el az új perspektívák elől. Dolgozzanak együtt és hagyják, hogy az okleveles építészmérnökök Sopron területén kívül is megreformálják az építészetet! A studioalternativa.hu oldalon megtalálhatók a kapcsolatfelvételhez szükséges információk, elérhetőségek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük