Az elmúlt évek szárazsága sokakat gondolkodóba ejtett és egyre többen döntenek úgy, hogy esőgyűjtésbe kezdenek. Ehhez elsősorban csapadék gyűjtő tartályra van szükség, amelynek köszönhetően megvalósítható a csapadék összegyűjtése, illetve a szennyeződések kiszűrése is a megfelelő eszközök segítségével.
Csapadékvíz gyűjtő tartály alkalmazása hozzájárul a spóroláshoz. Ez nem csak marketing szöveg, hanem bizonyított tény. A nyári időszakban, különösen szárazság idején a vízszámla összege nagy mértékben megnövekedhet. A spórolásban nagyon sokat segít, ha a drága vezetékes víz helyett az összegyűjtött csapadékvizet használja. Az összegyűjtött esővíz felhasználásával akár harmincöt-hatvan százaléknyi vezetékes vizet is meg lehet spórolni. Az esőgyűjtés megvalósulhat a talaj alatt, illetve a felszínen. Utóbbi esetében a csapadék gyűjtő tartályt a ház mellé kell állítani és rá kell csatlakoztatni az ereszcsatornára. Ugyanakkor érdemes tisztában lenni vele, hogy a tetőfelületen megannyi szennyeződés található, ami azt jelenti, hogy innen a csapadéktárolóba kerül a vízzel együtt, ha nem tesz ellene. A szennyezett víz pedig nagyon könnyen bealgásodik, ami se nem esztétikus, se nem higiénikus.
Ha a cél a csapadékvíz összegyűjtése, akkor érdemes egy kifejezetten erre a célra kialakított csapadék gyűjtő tartályt beszerezni, valamint az is fontos, hogy egy szűrőt is vásároljon, amely megakadályozza, hogy a szennyeződések bejussanak a tartályba. Emellett érdemes lehet egy esővízgyűjtő talpat is beszerezni, annak érdekében, hogy a csapadék gyűjtő tartály kellőképp stabil legyen és könnyebb legyen vizet vételezni a tartályból. Ha szeretne bővebb információkhoz jutni, akkor érdemes ellátogatni a sunikft.hu webáruházba és megtekinteni a kínálatot!